Pszeudo anonimitás – Hogyan szereztek vissza 2,3 millió dollárnyi bitcoint a zsarolóktól?

A tranzakciókat is tartalmazzák a blokkláncok

Korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy egy kelet-európai bűnszervezet 75 bitcoint várt váltságdíjként az USA egyik üzemanyag szállító hálózat megbénítása után, amit meg is kaptak. De hogyan fordulhat ez elő, ha a blokklánc technológia egyik legfontosabb célja és előnye az anonimitás a tranzakciók kapcsán? Az események megértéséhez érdemes először kontextusba helyezni, hogy mi micsoda.

 

Pszeudo anonimitás a blokkláncon

Az anonimitás valójában egy kijátszható eleme a blokklánc technológiának. Ha úgy nézzük, átlagemberek számára, átlagemberekkel szemben valódi anonimitást nyújt. De a blokklánc nem az anonimitást generáló platform, hanem egy nyitott technológia, ami bárkinek elérhető. A blokkláncot a kriptoeszközök kapcsán nyílt főkönyvként is szokták aposztrofálni, pont azért, mert a tranzakcióknak örökre nyoma marad benne. Emiatt a kriptoeszközökkel megvalósított pénzmozgás a hozzáértők számára egyszerűen lekövethető. Így a tranzakciókban résztvevő tárcák is megtekinthetőek a blokkláncon, a tranzakciókból pedig kiszűrhető a tárca tulajdonosának kiléte is, amennyiben a tárcát bankszámlákkal kapcsolatba lehet hozni akár úgy is, hogy a kriptóból váltott fiat pénzfelvételére használták fel. Éppen ezért manapság már tévhit, hogy a kriptoeszközök az internetes bűnözést, illetve a terrorizmus finanszírozását szolgálják, hiszen minden tranzakciót módosíthatatlanul tartalmaznak a kriptopénteket működtető blokkláncok.

 

Tudták ezt a hekkerek?

Talán mondani sem kell, milyen nehéz és összetett feladat egy olyan komplex informatikai hálózatot feltörni és megbénítani, ami az Egyesült Államok keleti partjának felét ellátja üzemanyaggal. Elképesztő technológiai tudás és szervezettség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen nagyszabású kibertámadást sikerrel végre tudjon hajtani.

Ennek fényében nem túlzás azt feltételezni, hogy a hekkerek tudhatták azt is, hogy a 75 bitcoinról szóló tranzakcióban kedvezményezett tárca vagy tárcák nagyon könnyen lekövethetőek. A blokkláncon ugyanis mindennek nyoma marad, így a tárcájukra érkező bitcoin további útja szintén hullámokat vert a hálózaton. Az pedig egészen elképesztően amatőr húzás lett volna részükről, ha a 75 bitcoin egy részét fiatra váltották volna, amit utána a legközelebbi bankfiókban nyitott lakossági számlára vettek volna ki. Még a sztereotípiákban élő hekkerek sem híresek arról, hogy nyomokat hagynak maguk után, főleg nem azok, akik ilyen mértékű kibertámadást tudnak végrehajtani.

 

Létezik anonimitás a blokkláncon?

Természetesen választhattak volna olyan alternatív coint, ami garantálja a bűnözők anonimitását. Sokkal kézenfekvőbb lett volna a hekkereknek erre a célra privacy coinokat alkalmazniuk, amik nehezen lekötvethető tranzakciók lebonyolítására alkalmasak. De ezek még mindig nem képesek arra, hogy totális anonimitást eredményezzenek, viszont a tranzakciók visszafejtését jelentősen megnehezítik.

Ilyen privacy coin például a Monero (XMR), amely gyűrűs aláírásokkal és lopakodó címekkel operál, hogy a tranzakciók résztvevőinek kiléte minél nehezebben derüljön ki. Viszont ahogy fentebb írtuk, ez nem eredményez anonimitást, szimplán megnehezíti a tranzakciókban résztvevő tárcák visszafejtését.

A blokklánc technológia alapvető természete megakadályozza, hogy valódi anonimitás alakuljon ki a tranzakciók résztvevői között. Hiszen elég csak egy bankszámlához tartozó bankkártyát megadni, amiről fiattal vásárlunk kriptót – vagy éppen fordítva – ahhoz, hogy a vélt anonimitás a semmivé váljon.

 

És még egy érdekes adalék…

A hollywoodi filmekből is ismerjük a mondatot, hogy “Terroristákkal nem tárgyalunk.” A Colonial Pipeline-t működtető vállalat mégis úgy döntött, kifizetné a kért váltságdíjat a hekkerektől kapott szoftverért, amelytől azt várták, hogy segít visszaszerezni a támadás alatt elveszített adatokat és helyreállítani az üzemanyag ellátást. Végül olyan lassúnak bizonyult ez a visszaállítási folyamat, hogy saját szakemberekkel oldották meg a helyreállítást. Sok hűhó semmiért.

Az elmúlt években világszerte rengeteg médium és szervezet adott hangot azoknak a szereplőknek, akik szerint a blokklánc technológia a bűnözők kedvelt eszköze lesz annak köszönhetően, hogy sok felületen személyes adatok megadása nélkül indíthatnak kriptotranzakciókat a felhasználók. A valóság azonban az, hogy a népszerűbb kripto-tőzsdéken ma már nem nyithat senki profilt hitelesítési folyamatok nélkül. A felhasználók kiléte tehát egyre világosabb, de ez senkit sem zavar, hisz a számuk egyre növekszik.

 

Írásunk nem minősül pénzügyi tanácsadásnak, a tartalmáért felelősséget nem vállalunk. A kriptoeszközökkel való kereskedés kockázatos az extrém volitalitás miatt.

Oszd meg ismerőseiddel!

// További cikkek

Fiat és kriptovaluták, eszközök összevetése, milyen szempontból előnyös a cripto

Kripto vs. Fiat

Csak első ránézésre tűnik könnyűnek a kriptoeszközök meghatározása a fiat, azaz a hagyományos fizetőeszközökkel való összevetés nélkül. A kriptoeszközök túlnyomó többsége mögötti blokklánc technológia még

iCoin A kritovaluta kereskedés és befektetés alapvetései

Hogyan fektess kriptóba?

Hogyan fektess kriptóba? A kriptopiac 2021-es szárnyalása miatt egyre többen gondolkodtak el azon, hogy kriptoeszközökbe való befektetéssel alapozzák meg a jövőjüket. A saját portfólió kialakításához