Délelőttre 322-ig erősödött a forint az euróval szemben, ez több mint egyhónapos csúcsot jelent a magyar deviza szempontjából és 0,3%-kal alacsonyabb a tegnapi értéknél.
Nagyot ment tegnap a forint, aminek sokan örülhetnek
Kedd reggel 323 alatt kezdte a napot a forint az euróval szemben, ez jelentős erősödést jelent a tegnap reggeli 325 feletti árfolyamhoz képest. A több mint fél százalékos forinterősödés a legjobbkor jöhetett azoknak, akik még a nyaraláshoz terveztek eurót váltani, nekik lassan érdemes elgondolkodniuk a lépésen. A dollárral szemben 287 körül járt a forint, míg az angol font 363,6 forintba került.
A régióban egyelőre vegyesen indul a nap, a lengyel zloty minimális gyengülést mutat, a cseh korona pedig alig érezhetően erősödött az euróval szemben. A feltörekvő piacokon eközben a török líra 0,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben, míg a dél-afrikai rand stagnálással kezdett.
Tegnap az euró-dollár árfolyamban is fordulat jött, hiszen 1,114 környékéről 1,12 fölé pattant vissza a jegyzés. Ez egyelőre ma reggel is folytatódik, most 1,1256 körül jár az árfolyam, ami további 0,1 százalékos euróerősödésnek felel meg. A következő napokban elsősorban a csütörtöki EKB-döntésre figyelhetnek a befektetők, mely megmozgathatja az árfolyamot. Sőt, akár a magyar jegybank szempontjából is lényeges lehet, hiszen az MNB politikája is nagyban függ attól, meddig maradnak lazák a kamatkondíciók Európában.