Megindult a Forint! Háromhetes csúcsra húzták

Délre megszilárdította helyét 320 alatt a forint, most 319,8 körül jár, ami 0,2%-kal alacsonyabb a tegnapi árfolyamnál és egyben háromhetes csúcsot jelent, utoljára az MNB márciusi kamatdöntése előtt járt ilyen erős szinten a magyar deviza.

Elindult a forint, már a 320-szal kacérkodik

Kedd reggel 320,1 körül járt a forint az euróval szemben, ez 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi jegyzésnél. A múlt héten már 322 felett is járt az euróárfolyam, ami több hónapos mélypontot jelentett a forint szempontjából, majd onnan kezdett erősödni a magyar deviza. A dollárral szemben 283,1-nél járt a forint, míg az angol font jegyzése 370,7-nél volt.

A régiós versenytársak stagnálással kezdték a napot, a lengyel zloty és a cseh korona is minimális mértékben mozdult. A feltörekvő piacokon eközben a török líra 0,1 százalékos gyengüléssel kezdte a napot a dollárral szemben, míg a dél-afrikai rand stagnált tegnap estéhez képest.

A dollár gyengélkedett az elmúlt napokban, 1,13-ig emelkedett vissza a jegyzés az euróval szemben. A feltörekvő devizákat, így a forintot is támogatta a dollár gyengülése. Kedd reggel egyelőre nem látunk további jelentős elmozdulást, kicsivel 1,13 felett indul a nap.

Igazán fontos makroadatok ma sem érkeznek, legfeljebb a német ZEW hangulatindexre lehet érdemes figyelni.

portfolio

Oszd meg ismerőseiddel!

// További cikkek

NFT Scam: amit nem akarsz kipróbálni

A kriptovaluták világában túlságosan elterjedtek a csalások. A számtalan csalás miatt egyre nehezebb elkülöníteni a legitim projekteket a csalásoktól. Ez különösen igaz a nem helyettesíthető

Podcast sorozat és új szegedi lokáció

Hosszú ideje foglalkoztat minket, hogy mi mindent szeretnétek megtudni a kripto devizákról. Ehhez kapcsolódóan fogtunk össze a Showcast Media és az Őrültech podcast csapatával, hogy